TANÁRAINK
2020-2021

VARGA JUDIT
igazgató, biológia-kémia
A mérnöki diplomámat fél évvel a tanári után kaptam meg és addigra már nem akartam a gyerekeket otthagyni a tanulás kellős közepén, aztán beszippantott a rendszer. Ha tehetném, állandóan mennék. Hegyre, vízre, zöldbe, gyalog, biciklivel.

HAPP OLÍVIA
igazgató-helyettes, 11.A. osztályfőnök, történelem
A kulturális antropológia és történelem szak után a véletlennek köszönhetően kerültem az oktatás közelébe, viszont ma már el sem tudom képzelni, hogy ne ezt csináljam. Szeretem a diákokat, emberileg és szakmailag is nagyon jó a tanári közösségünk. Számomra ezek a legfontosabbak.

SEBE MÁRTON
12. A osztályfőnök, földrajz-történelem
A miskolci gimnáziumban ért az ihlet, hogy tanítással szeretnék foglalkozni. Geográfus, majd tanár lettem. Szabadidőmet legszívesebben a természetben, utazással, világjárással töltöm, ezt a szemléletet az iskolába is próbálom becsempészni.

KISS RÉKA
9.NY osztályfőnök,
angol és magyar mint idegen nyelv
Fontos számomra, hogy a gyerekek megszeressék a nyelvtanulást és bizalommal merjenek hozzám fordulni. Hobbim a nyelvtanulás, jelenleg a francia nyelvvel ismerkedem, és szeretek sportolni is.

VÖRÖS ZSUZSANNA
9. A osztályfőnök, angol, család- és gyermekvédő
Az angol nyelv megtanítása mellett fontos célom, hogy olyan környezetet teremtsek a gyerekek számára, amiben kiegyensúlyozott és sikeres felnőttekké cseperedhetnek. Szeretek utazni, megismerni más embereket és kultúrákat.

CSAJÁGHY RÉKA
Vizuális kultúra
Minden munkám a rajzolással, vizuális kommunikációval van kapcsolatban. Hiszek abban, hogy a művészeti óráknak az önkifejezésről kell szólniuk, a kreativitásról, a kritikus látásról, amivel a körülöttük kavargó kusza képekből éles, értelmes látványt faraghatnak.

SÁRKÁNY TÍMEA
Magyar nyelv és irodalom
Kézdivásárhelyen születtem, Kolozsváron és Budapesten tanultam irodalmat és filozófiát. Olvasok és olvasok, hogy kortársakat és klasszikusokat egybeolvastassak, mert ezek tükrében tudjuk megérteni a jelenünket és a mögöttünk hagyott nyelveket. Emellett verset írok, kutatok.

DUKAI VERONIKA
10. A osztályfőnök, magyar nyelv és irodalom
Magyar és kommunikáció szakos bölcsész és magyartanár vagyok, a magyaros munkaközösség és a BECS Bizottság elnöke. Szabadidőmben szívesen foglalkozom az olasz nyelv és kultúra felfedezésével, megismerésével.

DÖMÖTÖR SÁNDOR
9.B osztályfőnök, informatika
A tanárságra a középiskolai osztályfőnököm miatt adtam a fejemet. Szívesen járom a természetet és a kézilabda csarnokokat. Szeretek fotózni és érdekel a repülésirányítás.

BATAY BERNADETT ERIKA
12.B osztályfőnök-helyettes, testnevelés
Mindig közel állt a szívemhez a sport és velük együtt a gyerekek, így régóta egyértelmű számomra a testnevelő tanári pálya. Szüleim mindig arra biztattak, hogy olyan munkát/munkahelyet találjak, ahova örömmel járok be, számomra ilyen az Adventum Iskola.

BRUNNER ISTVÁN ZOLTÁN
testnevelés
Egész gyerekkoromat az állandó mozgás, a rendszeres sportolás jellemezte. A Testnevelési Főiskolán testnevelés-gyógytestnevelés szakon végeztem. Szerencsésnek érzem magam, mivel az egészség megőrzésére, az egészséges életmódra nevelhetem, taníthatom az ifjúságot.

KAYAS NEVA
angol nyelv

DR. SÁNDOR TIBOR
történelem, mozgókép és médiaismeret
Voltam tudományos kutató, tanár a felsőoktatásban, de itt dolgozni fontosabb és izgalmasabb.

FAZEKAS TÍMEA
12. B osztályfőnök, matematika
Szeretem feltérképezni a hiányosságokat, hogy azokat lehetőleg bepótolva, az ismereteket rendszerezve megfelelő eredményt lehessen elérni. Szeretek a diákokkal arról beszélgetni, hogy éppen ki hogy érzi magát. Szabadidőmben táncművészetekkel foglalkozom.

FORGÁCS MÁRTA
ének-zene
Rendszeresen készítek fel diákokat érettségire. Zongora, szolfézs és zenetörténet oktatással is foglalkozom. Nyaranta kézműves tábort tartok.

GÁTI ISTVÁN
pszichológus
Klinikai pszichológus és gyógypedagógus vagyok. Szeretek bicajozni, főként a hosszú vonal túrákat kedvelem. Mint pszichológus inkább a másikat szoktam hagyni beszélni szóval legyen ez most is így.

IMRE KATALIN
biológia

HORVÁTH ILDIKÓ
10. A osztályfőnök, angol nyelv

LÁSZLÓ RENÁTA
testnevelés

OROSDY CECILIA
11. B osztályfőnök, matematika, fizika
Gyerekkorom óta vonzódom a reál tudományok és a logikai rejtvények iránt. A tanítás előtt két évig digitális tananyag-fejlesztőként dolgoztam. Örülök, hogy a kis létszámú osztályokban lehetőség van a gyerekeket jobban megismerni, képességeikhez igazítani a módszereket.

STUMPF IBOLYA
iskolatitkár

SZALÁNCZY DOROTTYA
10. B osztályfőnök, spanyol, olasz

OSZKÓ GABRIELLA
magyar nyelv és irodalom

SZIJJÁRTÓ TÍMEA
testnevelés
Kiskoromtól kezdve sportolok, művészi tornáztam, versenyszerűen aerobikoztam, 20 évig tanultam klasszikus és jazz táncot. Szabadidőmben sokat kirándulok, szeretek kint lenni a természetben, két kutyus gazdája vagyok. Immáron négy éve tanítok testnevelést az Adventum Iskolában.

SOSA ZACARIAS CARLINA JOSEFINA
spanyol nyelv

GERGELY ESZTER
gyógypedagógus

TÁRAINÉ MÓROCZ RITA
matematika

HYDRA
01/19 - 01/23
Click here to add your own content, or connect to data from your collections.
From:
$550